Mostanában a régi kimaradt filmek bepótlását terveztem a nyárra, és hát az Alien 4db-része került elsősorban megnézésre. Az első résznek nagy lelkesedéssel ültem neki arra számítva, hogy ez mekkora királyság lesz, de kicsit sem volt az, így nehezen is tudtam rávenni magam, hogy a többi epizódot egyáltalán megnézzem-e. De a teljesség kedvéért nem hagytam ki egyikett se.
Nyolcadik utas a halál.
Az Alien filmek közül számomra ez volt a leggyengébb produktum. Még az elején jól is kezdődik a sejtelmes bolygót mindeképpen felkell kutatni, hiszen nem maradhat egyetlen bolygó se kutatlanul annak ellennére, hogy alapjába véve már a föld felé vették irányukat küldetésükből. A bolygóra később landolnak, és fel is kutatják azt, ami elindítja azt a láncreakciót ami 4 részen keresztül tart. Az űrhajóra felkerül egy Alien, hogy miképp azt most nem árulom el, de ettől a ponttól a filmet olyan kiszámíthatóság övezi, hogy én egyáltalán nem élveztem, és olyan érzésem támadt mintha ezt láttam volna már, pedig nem. Lehet 79-ben ez nagy katarzis volt, de 2009-ben nálam ez nem ütött.
10/5
A bolygó neve halál
Ami azt illeti ez volt a legeslegjobb epizód. A történet ugye megint nem a legösszetetteb, de ahogy megvan valósítva az tényleg említésre méltó. Ripley ugye az egytelen aki túlélte az űrhajón okozott alien tevékenységeit, amit meg is ől amikor elmenekül a túlélő komppal. Visszatér megbízóihoz, és elmondja mi történt a csapattal. A bolygóra visszatérnek, hogy leszámoljanak velük, de mit kiderült emberek is éltek itt. Szóval a történetről lényegében ennyi, lesz itt Alien mother, eleinte hallgatag szőkekislány, rengeteg Alien. A 2-dik rész látványos, pörgős, izgalmas.
10/9
A végső Megoldás: halál
Hát ez nem volt egy nagy durannás. Miután elpusztították az Alieneket a bolygón Ripleyék, a hajóval amivel elmenkültek a bolygórol és lezuhantak egy gerilla börtön telep bolygójára ahol csak férfiak vannak, és Ripley az egytelen nő. A társai akivel földet értek szokás szerint meghaltak, és pár alient is megukkal hoztak azzal a mentő kabinnal amivel lezuhantak. Mint gondolom képbe kerültetek ezután később rájönnek, hogy alienek vannak a bolygón(Amit egyetlen Alien filmben se mondanak Alienek) és megint írtani kell őket, nehogy elszaporodjanak. A történet lényegében ennyi, ami miatt nem tetszett, hogy unalmas volt a helyszín, ötlettelenek a karakterek, nem volt egyáltalán annyira izgalmas mint a 2-dik rész. Olyan érzésem volt mintha a készítők kicsit belazultak volna, ha már 2-dik rész ennyire jó lett akkor tök mind1 milyen lesz a 3 mert úgy is megnézik. Azért 1 fokkal jobb volt mint az első rész, így adok rá 10/6-ot.
Feltámad a halál
Nalam feltámadt az biztos. Ripleyt újra klónozzák egy űrhajón, és mint kiderül az Alienek tovább terjeszkedésének lánca folytatódik, hiszen a börtön telepről, a balga emberiség elvisz egy-két tojást kisérletezni az űrhajójukra, és megint bekövetkezik az őrült vadászat és menekülés. Állítólag a legkritikán alulibb rész, de szerintem a 2-dik után a legjobb. Egyszerűen izgalmas, látványos, igaz kicsit béna karakterekkel, de szerintem teljesen élvezhető mozi. Mondjuk végén az a NAGY alien baby(vagy nem is tudom minek nevezzem), hát az elég szerencsétlenül volt megcsinálva, nálam ő volt a filmben majdnem az egyetlen negatívum(Második a béna karakter felhozatal). A pozitív részre rátérve megint, azért elég emlékezetes helyszínek voltak maradjunk annyiban, ott volt az amikor a víz alatt úszkáltak, vagy csak derékig érő vízben mászkáltak, akkor amikor megtalálják a klónozó termet, meg amikor ripleyt elfogja az a nagy alien szövet izé. Szóval nekem egy 10/8-at megér.
Későbbiekben lesz írás majd a két vs részről is.